Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

MarcZi viszi a prímet 3.

MarcZi viszi a prímet címmel indult sorozatom a Dunszt.sk nevű online kultúrmagazinban. A harmadik rész... (2020. május 23.)  Már úgy tűnt, minden sínen van. Marci fiunk tavaly ősszel végre elkezdett oviba járni. Boldogok voltunk! Ha a belvárosi magyar oviban nem is kaptunk helyet, úgy éreztük, a külvárosiban legalább szeretettel fogadnak bennünket. Nem féltünk attól sem, hogy így majd naponta több óra elmegy csak az utazásra, hiszen az óvoda messze esik a ligetfalusi lakóteleptől. Néhány hét után kiderült, hogy az új magyar osztály, amely egy szépen felújított épületben nyílt, mégsem a magyar ovi alá tartozik majd. Szlovák osztályokkal vonták össze, és új igazgatóságot kapott. Ez azonban a legkevésbé sem zavart bennünket. Egy gyógypedagógiát tanuló egyetemista lány, aki már régebbtől foglalkozott Marcival, asszisztensként segítette fiunk beilleszkedését. Az óvónők kedvesek voltak és nyitottak, a gyerkőcök aranyosak. Végre fellélegeztünk… Egy nap azonban az óvoda újonnan beiktatott iga
Megjegyzés küldése
További információk
Legutóbbi bejegyzések

MarcZi viszi a prímet 2.

MarcZi viszi a prímet címmel indult sorozatom a Dunszt.sk nevű online kultúrmagazinban. A második rész... (2019. szeptember 24.) Sem Szarvas doktor, sem Kopács, a harkály, de még mindentudó Bagoly úr sem nagyon tudott, segíteni, amikor Marczi, a kis rókafiú szülei azt próbálták kideríteni, mégis honnét és milyen támogatásokat vehetnének igénybe Z betűs rókakölykük gyógytornáira és a szükséges fejlesztéseire. Hamar rájöttek, hogy a legtöbb információt a hozzájuk hasonló cipőben járó rókaszülőktől tudnak kapni… Tapasztalatcsere egy kávé mellett Marczi még alig múlt néhány hónapos, amikor először vittük el őt gyógytornászhoz. Először egy állami fenntartású intézményben próbálkoztunk. Egy héten egyszer mehettünk, akkor is csak fél órára – a biztosító ugyanis csak ennyit fizetett át. Néhány hét után azonban erre a fél órára is csak gyomorgörcsökkel tudtunk gondolni. A gyógytornászunk ugyanis eléggé tapintatlan módon (mintegy a tudását fitogtatva előttünk) minden egyes alkalommal elmesélt va
Megjegyzés küldése
További információk

MarcZi viszi a prímet 1.

MarcZi viszi a prímet címmel indult sorozatom a Dunszt nevű online kultúrmagazinban... (2019. július 18.)  Szóval, van ez a rókafiú, ez a Marci, akit már a fél erdő ismer, de „senki le nem tudja” írni helyesen a nevét. Merthogy ő MARCZI igazából – egy Z betű van a nevében. Más, mint a többi rókafiú, akiknek a nevében nincs Z betű.  A  wilsonovói erdőben, ahol Marczi a szüleivel él, az olyan kisrókákat, akik nevükben Z betűvel születtek, régebben igyekeztek minél inkább a társadalmon kívülre zárni. Ezt a róka-társadalom többsége is elfogadta… Szinte közmegegyezés volt abban a kérdésben, hogy mi is igazán a Z betűs rókák sorsa, noha soha senki nem is beszélt igazán „ilyen” dolgokról… Játszótéren Miután az orvosok tudatták velünk a hírt a szülés után, hogy kisfiunk Down-szindrómával született, három éjjelen át a világhálót böngésztem az üres lakásban. Megtudtam, hogy a Down-szindrómás embereknek általában „csak egy keresztvonal található a tenyerükön, szemformájuk mandulavágású, izomtónus
Megjegyzés küldése
További információk

Marczi a rengetegben

Első írásom a Dunszt nevű online kultúrmagazinban... (2018. április 18. - részlet) Egy (kis róka bőrébe bújt) Down-szindrómás kisfiú édesapjának lírai naplójegyzetei „egészségességességről” és „fogyatékosságosságról”.   kezdetek… Emlékszem, amikor néhány órával fiunk születése után feleségem felhívott a kórházból és elmondta, a szülészorvos szerint „bizonyos jelek” arra utalnak, gyermekünk Down-szindrómával jött a világra. Akkor én még erről a „létállapotról” vajmi keveset tudtam. (Tudatosan használtam „betegség” helyett más gyűjtőfogalmat a Down-szindrómára. A Down-szindróma ugyanis nem betegség. Erről azonban egy későbbi naplójegyzetemben bővebben írok majd.) Három napon és három éjjelen át a világhálót böngésztem kutatva valami biztató, megnyugtató, ugyanakkor örömteli, kedves és nagyszerű után a Down-szindrómával kapcsolatban. Nem pánikhangulatban, sem pedig letört állapotban.   „rókát faragni”… A Marczit egyébként „Mar-szi”-ként ejti, ha róka nagymamája kérdi tőle: „És hogy hívják
Megjegyzés küldése
További információk

Egy, kettő, három... szülinapi blogbejegyzés

    Marci augusztusban ünnepelt, s mi, a szülei vele ünnepeltünk. Fiam három éves lett...     Volt egy kezdeti megdöbbenés, enyhe kétségbeesés. Mára tán megizmosodtunk már valamelyest lelkiekben. Értek bennünket fura övön aluli ütések is, s ma is bánt még a közöny.      Marci más, nincs mit ezen tagadni, se szépíteni. A kortársaihoz képest már egy jelentős késés alakult ki mint a mozgás, mint az ügyesség, a felfogás, a beszéd tekintetében is.      Marci meglepően okos és ügyes! Ellentmondásba ütköztem? Most én kérdezek: csak fekete-fehér relációkban lehet gondolkodni egy fogyatékkal élő ember tekintetében?! (vagy, ha egészséges és fogyatékos gyermeket összehasonlítunk?) Egy fogyatékos ember csak ügyetlen, csak buta lehet?...     Marci már nagyjából 20-30 állatot felismer hallás/látás után. Ezek többségét le is tudja utánozni. Szinte az összes testrészét meg tudja mutatni, ha kérjük tőle. Sokat ért, sok mindent megmutat, sokat mondikál, egyelőre azonban még aránylag kevés szót tud
3 megjegyzés
További információk

Elengedés...

Hadd' kezdjem egy örömhírrel: 2018 január 25-én egy beszélgetőestre hívtak, ahol majd a blog, na meg Marcink is téma lesz. Récsei Noémi vezeti majd, egy másik család is ott lesz, ahol szintén van egy olyan csodagyerek, mint kisfiunk. Galántán lesz a beszélgetés, az Esterházy Galanta wine&coffee -ben. Részletek hamarosan... Gyertek sokan! Régen írtam ide... Gondolkodtam is rajta, vajon miért. Magyarázkodhatnék, hogy azért, mert sok volt a dolgom(ez igaz is), hogy nem volt téma, amiről írhatnék(ez kevésbé igaz), hogy elromlott a számítógépem vagy annak billentyűzete(egyik sem igaz), hogy valójában írtam, csak a blogbejegyzés elveszett a világháló-rengetegben... De talán más oka is volt. E blog szerzője bár nem nagyon szereti, mégis előszeretettel használ nagy szavakat. S most úgy látom, Marci fiunk megszületése után a kezdetben előre menekültem. Olvasva első blogbejegyzéseimet most úgy látom, túl gyorsan akartam olyan képet láttatni magamról/magunkról, mint akit/akiket az, h
Megjegyzés küldése
További információk

"Szó, szó, szó..." - Marci beszélni tanul

Aki facebookon is követi kis családunk mindennapjait, talán emlékezik még arra a hangfelvételre, amin az akkor még csak alig egy éves Marci fiunk az „apa” szócskát ismételgeti. Az azóta eltelt időben sok más szót is megértett és kimondott már, de vannak időszakok, amikor közülük egyet-egyet elfelejt. Marci ma - néhány hetes kihagyás után - ismét apának szólított. Boldogság a köbön! Sajnos feleségemnek még nem adatott meg az az öröm, hogy Marcello – ahogy olaszos hangulatunkban olykor Marcinkat nevezzük - anyának szólítsa őt. Remélhetőleg ez már a közeljövőben megváltozik! Bizakodásomnak jó okot ad, hogy Marcink egyre több szót ért, és egyre több szót mondani is megtanult már. (rövid lista - kimondott szavak: „adjál”, „be”, tente, tik-tak, lámpa, cica, apa, baba, bárány; állathangok utánzása, állatok jelölése: kutya, oroszlán, bárány, ló, madár, kacsa, tehén, hal, stb.; amiket mutatni szokott vagy ért: has, haj, pancsi, ham-ham, víz, szem, fül, orr, száj, fog, láb
2 megjegyzés
További információk